Minden megrendelés után ültetünk egy fát!

Valamennyi tevékenységünk arra irányul, hogy minél kisebb karbonlábnyomot hagyjunk magunk után. Ezért is döntött úgy vezérigazgatónk, Michal Adrian 2020 áprilisában, hogy ideje újabb lépést tennünk a zöldebb jövő felé. Minden beérkezett rendelés után a Solarity ültet egy fát a megrendelés összegétől függetlenül.

A Solarity elsősorban napelemes rendszerek és PV-megoldások forgalmazásával foglalkozik nemzetközi szinten. A megújuló energiának köszönhetően már önmagában a napelemes technológiák forgalmazásával is teszünk a fenntartható jövőért. De ennél többre vagyunk hivatottak!

Szeretnénk pozitív hatást gyakorolni a környezetre, és más módon is hozzájárulni életmódunk megváltoztatásához. Már korábban is részt vettünk olyan projektekben, amelyek a helyi közösségek fejlesztését tűzték ki célul: Mianmarban iskolák és az ott tanuló diákok számára építettünk ki napelemes rendszert; anyagot adományoztunk a prágai Cseh Élettudományi Egyetemnek (CZU), hogy pergolát építhessenek a hallgatóknak; adománnyal segítettük a 4Ocean alapítványt és más hasonló szervezeteket is. Logisztikánk stabilan használja az intermodális vonatos megoldást, ami jelentősen alacsonyabb karbonlábnyomot hagy maga után.

Miért pont faültetés?

Csökkenteni akarjuk karbonlábnyomunkat. Az újraerdősítésnek köszönhetően nem csak a kibocsátott szén mennyiségét tudjuk csökkenteni, de az oxigénellátást is növeljük. A fák ültetésével hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a helyi közösség zöldebb és élhetőbb környezetben élhessen, egyben munkát is adva nekik, továbbá helyreállíthatjuk az állat- és növényvilágot, valamint a több és jobb minőségű élelem megtermelését is segíthetjük.

Hogyan ültetünk fákat?

A zöldebbé válás felé vezető utunkon egy neves amerikai nonprofit szervezet, a One Tree Planted lesz a segítségünkre.

Az elv rendkívül egyszerű. Hónap végén minden feldolgozott rendelés után 1$-t adunk a One Tree Plantednek. Ők ezután (önkéntes alapon működő) faültetési kampányokat szerveznek különböző olyan helyszíneken, ahol korábban fákat valamilyen okból kivágták (pl. a terület mezőgazdasági célra történő hasznosításakor, erdőtűz vagy aszály miatt, faipari kitermelés során, stb.).

Április óta már 725 fát ültettünk el, és ennél még sokkal többet szeretnénk ültetni!

Mi lesz a folytatás?

A Solarity fontosnak tartja a fenntarthatóságot, és munkatársaink e „nemes cél” tudatában végzik munkájukat. Sőt, mindennapi tevékenységünk során is a zöld irányzatot követjük: sokan gyalog, futva vagy biciklivel járnak munkába, mások kizárólag helyi termelőktől vásárolnak és igyekeznek minél kevesebb műanyag csomagolóanyagot használni, sorainkban tudhatunk néhány (pozitívan) elvetemült vegetáriánust is. Tesszük mindezt egy közös cél érdekében: a hatékony és tiszta napenergia népszerűsítéséért.

A minden leadott rendelés után ültetett fákkal is hangsúlyozni kívánjuk vállalatunk környezetbarát szemléletét.

Bulgária

Colombia

Csehország
Jordánia
Lengyelország
Magyarország
Marokkó

Nemzetközi

Németország

Románia

Ukrajna