Negyvenmilliárdos forrás a borágazatra – napelemes támogatások

A borászati ágazat versenyképességének és energiahatékonyságának javítására fordíthatják a termelők azt a negyvenmilliárd forintos pályázati keretet, amelyet 2016. július 12-én hirdetett meg a Miniszterelnökség. A jelentős mértékű vidékfejlesztési forrásra mezőgazdasági termelők, valamint mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások nyújthatják be.

A most megjelent pályázati felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez, meglévő technológia vagy gépek korszerűsítéséhez, illetve építéssel járó fejlesztési beruházások megvalósításához. Mindemellett a választható tevékenységek körében – bizonyos korlátozások mellett – további források igényelhetőek telepi infrastruktúra fejlesztésére (amibe beletartozik a napelem is), bortároló tartálykapacitásának bővítésére, valamint maximum 10 millió forint forrás nyerhető fahordó vásárlására.

Bővebben ITT

Bulgária

Colombia

Csehország
Jordánia
Lengyelország
Magyarország
Marokkó

Nemzetközi

Németország

Románia

Ukrajna